Bemutatkozás
Az Aprólábak Családi Bölcsőde, immár több mint négy éve működik töretlenül. Az intézményünk Budapest XII. kerületében található közvetlenül a Mom Park szomszédságában, így mind tömegközlekedéssel, mind pedig személy gépjárművel egyaránt jól megközelíthető. Az autóval érkezők számára a bölcsőde előtt lehetőség van díjmentes parkolásra.
Bölcsődénk egy villaépület felső szintjén működik egy 140 nm alapterületű ingatlanban, ahol két külön bejáratú és külön öltözővel rendelkező csoportszoba és egy fejlesztő szoba található.
Két gyermekcsoporttal működünk amelyekben a férőhelyek száma 8 fő, tehát az egyéni bánásmód elvét kiválóan lehet alkalmazni, hiszen minden gyermekre elegendő figyelem jut, mivel minimum két szakképzet kisgyermeknevelő van a gyermekekkel a nap folyamán.
Bukovszki Alexandra
Bölcsődevezető
Munkatársaink
Nagy Gabriella
Kisgyermeknevelő
Sziasztok!
Gabi vagyok az ELTE csecsemő és kisgyermeknevelő szakon végeztem a tanulmányaimat. Számos alkalommal vigyáztam már kisgyerekekre, mind a tanulmányaim alatt és szabadidőmben egyaránt. Nagyon szeretek a gyerekekkel lenni és kreatívkodni, mesét olvasni nekik és együtt játszani. Legjobb tulajdonságom pedig úgy vélem a türelem, ami ebben a szakmában szerintem elengedhetetlen.
Bíró Eszter
Sziasztok!
Incze Andrea
Kisgyermeknevelő
Sziasztok!
Gündisch Viktória
Kisgyermeknevelő
Gyöngyösiné Varga Éva
Kisgyermeknevelő
A felvétel egész éveben folyamatos, a szabad helyek függvényében!
Rólunk mondták
“Nem is tudom, hol kezdjem az ajánlást. A kisfiunk kapcsán az egyik legjobb dolog, ami történt velünk, hogy megtaláltuk ezt a bölcsit. Az itt eltöltött idő alatt a kisfiunk rengeteget fejlődött, nagyon sokat tanult, nagyon jó barátokat szerzett. Az átlagon felüli odafigyelés mellett a sok különprogram is rengeteget számított – pl. az angol óráknak köszönhetően külföldön extra gyorsan el tudott kezdeni kommunikálni. Köszönjük Szaninak és a lányoknak ezt a különleges másfél évet, mindig szeretettel fogunk gondolni rátok!” Doni anyukája
“Szívből ajánljuk mindenkinek az Aprólábak bölcsit. Kisfiunk az ovi előtt fél évet járt oda és nagyon szerette. Mindig szívesen ment és örömmel mesélt a sok-sok élményről és programról. Le a kalappal Szani és az összes többi nevelő előtt. Mindig szeretettel és figyelemmel bántak a gyerekekkel és nagyon sokat foglalkoztak velük. Nekünk is minden délután beszámoltak a napról és nagyon gyerek-orientaltan kezelték az esetleges nehezebb helyzeteket is. Kisfiunk azóta is boldogan emlegeti a bölcsit.” Marci anyukája
“Aki egy inspiráló, szerető környezetben szeretné tudni a kisgyermekét annak mindenképp itt a helye! Szanival minden reggel a gyerekek “megdögönyözésével” indul, napközben gyönyörű hajköltemények is születnek. Egész nap van játék, mondókázás, mese olvasás. Nyáron extra folyadékpótlásra és a kinti játékhoz napfényvédő krém használatára is sor kerül. Külön köszönet, hogy egyedüliként Neked sikerült rajtam kívül elaltatni a lányomat! ” Lujza anyukája
“Szanit minden kis bölcsis imádja, mert vidám, kedves, odafigyel a gyerekekre, ugyanakkor következetes, és ha kell, szigorú is. Mindenkinek csak ajánlani tudom!” Julcsi anyukája
“Szaniról és a bölcsiről csak jókat tudunk mondani! A lányom középsős, de még mindig emlegeti mennyire szeretett oda járni és járna most is, ha rajta múlna:)” Léna anyukája
“Szanit a lányom a bölcsiben ismerte meg, és nagyon hamar megszerette – mindig ugyanolyan copfot kellett csinálnunk neki otthon, mint amilyet Szani a bölcsiben :). Az utóbbi hónapokban Szani alkalmanként bébiszitterkedik nálunk, a lányom újra és újra emlegeti, szeret vele maradni. Mi is szívesen hagyjuk rá, hiszen tudjuk, hogy a mondókázás-éneklés mellett rend és rendszeresség is van.” Sári anyukája
“Aki egy inspiráló, szerető környezetben szeretné tudni a kisgyermekét annak mindenképp itt a helye! Szanival minden reggel a gyerekek “megdögönyözésével” indul, napközben gyönyörű hajköltemények is születnek. Egész nap van játék, mondókázás, mese olvasás. Nyáron extra folyadékpótlásra és a kinti játékhoz napfényvédő krém használatára is sor kerül. Külön köszönet, hogy egyedüliként Neked sikerült rajtam kívül elaltatni a lányomat!! Alig várom, hogy újra jöhessünk! ” Lujza anyukája
“Szani úgy lopta be magát a kislányom szívébe, hogy közben az ujj szopizásról is lebeszélte. Szerintem csak egy természetes tehetség tud ilyet! Sok hónap elteltével is halljuk meg a neved otthon! Sajnos messzire költöztél..” Adél anyukája
“Szani bébiszitterként volt velünk egy rövidebb ideig, kisfiamra vigyázott alkalmanként. Nagyon megszerettük Őt, sosem voltam nyugtalan, amikor kettesben hagytam őket. Minőségi időt töltöttek együtt, Domonkossal is nagyon megkedvelték egymást, ahogyan én is remekül kijöttem vele. Most már távolabb lakunk egymástól, de ha lehetőség nyílik rá, örömmel látogatjuk meg egymást.” Domonkos anyukája
“Szanit minden kis bölcsis imádja, mert vidám, kedves, odafigyel a gyerekekre, ugyanakkor következetes, és ha kell, szigorú is. Kislányom ősz elején találkozott vele, de még mindig sokszor emlegeti. Mindenkinek csak ajánlani tudom!” Julcsi anyukája
“Kisfiamra vigyázott anno Szani. Én is és a kisfiam is nagyon szerettük. Hosszas keresgélés után találtunk Rá és örülünk, hogy rátaláltunk. Nekem a lényeg az volt, hogy minőségi időt töltsenek el együtt, amíg nem vagyunk otthon. Szani ezt úgy tudta megvalósítani, hogy közben a kisfiamnak is belopta magát a szívébe. Sajnos mi már elköltöztünk a közelből, de ha tehetjük meglátogatjuk Szanit a kisfiammal együtt.” Axel anyukája